Gyurka Bálint kezdeményezése sikeres civil összefogást eredményezett, Illés Tamás (ÉSZ) a körzet képviselőjeként pénzgyűjtéssel és szervezéssel segített az ötletet magvalósítani.
A felújítási munkák oroszlánrészét Gyurka Bálint, Darvasi Andrea és Angyal Tamás végezték el saját kezükkel, de közreműködtek az Adri-Épker Kft., az Sz+C Stúdió Kft. és a Sinus-Elektro Kft., illetve Dobos Árpád és Orolvácz Marcell Tamás, valamint Rácz Zoltán, aki a szükséges engedélyeket, köztük a legfontosabbat Kiss István, Kossuth-díjas szobrászművész jogutódjaiét szerezte be. Bomba Gábor, Rácz Károly és névtelen adományozók is támogatták a kezdeményezést.
Illés Tamás önkormányzati képviselő azt írta:
"Bálint felvetése az volt, hogy amíg a Kálvária kilátónk nagyfelújítására sor kerülhet, addig SE egy omladozó, gazdátlan, romos állapotban lévő szőlőszobros kilátót csodálhassanak meg a szőlő és bor városába látogatók, hanem tegyünk végre érte valamit! Vállaljuk a felelősséget, újítsuk fel az otthonunk egyik büszkeségét, szimbólumát!"
Köszönet illeti a Polgármesteri Hivatal és a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. munkatársait, akik a terület kitakarítását, kaszálását végezték el.
Bízunk benne, hogy - megbecsülve mások munkáját - sokáig, ilyen szép tiszta/rendezett maradhat a szobor környezete - tette hozzá Illés Tamás.